Új kórlapot két helyen lehet létrehozni a programban.
Az első lehetőség során a páciens adatlapjának bal oldalán lévő kinyíló oldalsó menüből (három vonal) az „Új kórlap” lehetőséget kell kiválasztani.

A másik módszer pedig szintén a páciens adatlapjáról indulva a „Kórtörténet” fülön, azon belül is a „Kórlapok” fül alatt, a jobb felső sarokban található „+” jel segítségével lehetséges.

A Doki for Cloud kórlapja több részből áll:
- Kórelőzmény
- Tünet
- Kezelés
- Diagnózis
- Megjegyzés
Ezek közül a kórelőzmény, a tünet, a diagnózis és a megjegyzés összeállítható egy már meglévő listából, de lehetőség van szabad szöveg bevitelére is. Ezt a listát a felhasználók a listák felett található kék szerkesztés gomb segítségével módosíthatják. Ezekből a listákból természetesen egyszerre több sor is kiválasztható.

A kiválasztott elemek a „Vizsgálat összesítés” alatt a megfelelő kórlap összetevőnél jelennek meg a szabad szöveges mezők mellett.

Ezek közül a diagnózis megadásánál lehetősége van a felhasználónak arra, hogy megadja, hogy a listából kiválasztott diagnózis differenciál diagnózis-e. Erre oly módon van lehetőség, hogy a listából kiválasztott elemeket a program a lista mellett is megjeleníti egy csúszkával együtt, aminek segítségével a felhasználó megjelölheti a kiválasztott diagnózist differenciál diagnózisként.

Az ily módon megjelölt diagnózisok a vizsgálat összesítés Diagnózis részénél piros színnel lesznek jelölve.

A kezelés fülön pedig azok a cikkek találhatóak, amelyeknél a cikktörzsben be van pipálva az a jelölőnégyzet, amely azt jelzi, hogy a cikk jelenjen meg a kórlapoknál. A kezelés fülön természetesen több cikk is kiválasztható. Amint kiválasztott a felhasználó egy cikket, felugrik egy ablak, ahol lehetőség van megadni a kívánt mennyiséget, illetve kizárólag az Admin felhasználóknak van arra lehetőségük, hogy a cikk árát is módosítsák (az ármódosítás csak a kosárban szereplő árat módosítja le, a cikktörzsben lévő árat nem írja felül!). Ezek a cikkek automatikusan bekerülnek a tulajdonos kosarába is.
A felhasználónak lehetősége van továbbá különböző dokumentumokat is csatolni a kórlaphoz. A vizsgálat összesítés alatt a „Dokumentum csatolása” fülön az „Új dokumentum csatolása” gombra kattintva a számítógépről feltölthető a kívánt dokumentum. Ezen kívül kontroll időpont megadására is van lehetőség a „Kontroll” fül alatt. Itt kiválasztható a kívánt időpont, alatta pedig megadható a kontroll időtartama is percben mérve.
A kórlap lezárására a „Mentés” gomb segítségével van lehetőség. Fontos megjegyezni, hogy a program minden változtatást automatikusan ment, így ha a felhasználó félbehagyja a munkát vagy elnavigál az oldalról, a páciens adatlapján a kórlapok között vissza tudja nyitni a megkezdett kórlapot, illetve a program nem enged új kórlapot létrehozni a páciensnél addig, ameddig az előzőleg megnyitott kórlapot a felhasználó le nem zárja, tehát az új kórlap lehetőség kiválasztásakor is az előzőleg le nem zárt kórlapot fogja a program megjeleníteni.
A mentést követően a felhasználónak lehetősége van a kórlapot e-mailben elküldeni akár a tulajdonosnak, akár a beküldő állatorvosnak, illetve le is tudja tölteni az elkészített kórlapot PDF formátumban.
Az elkészült kórlapokat a felhasználó a páciens adatlapján lévő „Kórtörténet” fül alatt, azon belül is a „Kórlapok” fül alatt találja.

A táblázat első oszlopában található nyomtató ikonok segítségével a kiválasztott kórlapból elkészül egy letölthető és nyomtatható PDF. Az utolsó, „Csatolmányok” oszlopban található lenyíló listákban pedig megtekinthetőek az adott kórlaphoz csatolt dokumentumok. Amennyiben a felhasználó meg szeretne nyitni egy kórlapot, ki kell választania a listából, majd az „Ugrás a kijelölt kórlapra” gombra kattintva a program megnyitja és szerkeszthetővé teszi a kívánt kórlapot.
Emellett a táblázat mellett található egy „Kórtörténeti idővonal„. Ez az idővonal a páciens kórlapjait tartalmazza dátum szerint csökkenő sorrendben. Alapértelmezetten az előző egy hónap kórlapjai találhatóak rajta, azonban a dátumszűrő segítségével módosítható az időintervallum. Amennyiben szeretné a felhasználó ezt az idővonalat kinyomtatni, a dátum szűrő alatt található kék PDF gomb segítségével a program egy nyomtatható PDF-et készít az idővonalból, amelyet a felhasználó letölthet és kinyomtathat.
